V. A gyülekezet az elhívottak közössége
„De én azt is mondom néked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel a gyülekezetemet, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” –Máté 16,18
„Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.” –Galata 6,14
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket.; Akik hajdan nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; akik egykor könyörület nélkül voltatok, most pedig könyörületet nyertetek.” –1Péter 2,9-10
„Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszban vesztegel.” –1János 5,19